lazulnak el, aztán kimegy
a fejemből, hogy a magyar
nem a sehonnai ellentéte,
csak egy másik népnév.
Mintha tereket nyitnának
a koponyámban, szobákat,
ahová be lehet menni, leülni,
körüljárni, nem ellenőrzik.
A parban fák, egyáltalán,
mindenütt parkok és padok,
és fiatal emberek, kisgyerekekkel.
Egy család: elöl biciklin az apa,
aztán a maximum négyéves, ő is
kétkerekűn, végül babakocsiban
a kicsi, és görkorcsolyán tolja
az anya, repül az egész család.
Nyilván a vasárnapi arcuk ez.
De valaki más is, A parlamentben,
kezdi, és mintha csak nem akarná
tudtunkra adni a helyes elveket,
lehalkítja a hangját. Tisztára mintha
az ember élhetne más igeidők
bűvöletében vagy szorongatásán
kívül , a jelenben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése