Locker Dávid: A Könnyen Barátkozók

Ó, hogy gyűlöltelek titeket mindig, Könnyen Barátkozók.
Titeket, akik ott tenyésztek minden házibuli kanapéján
a körétek gyűlteknek gesztikulálva.
Titeket, akiket, ha nem beszélnek, érdeklődve megszólítanak.
Titeket, akiknek az alpári dugós sztorijain is
csak megbocsátón mosolyognak a feminista lányok.
Egyáltalán: titeket, akiknek valamiért
mindig, mindent megbocsátanak.
Belőletek hiányzik a mélység, Könnyen Barátkozók.
Üresen kongtok, mint az anekdotáitok.
Mégsem ezért gyűlöllek titeket.
És nem azért, mert lenyúljátok a csajokat.
Lenyúljátok, de nem az összeset:
titeket nem kell megmenteni,
de még sajnálni sem.
Mert számítók lennétek?
Intrikusok?
Ez sem igaz, bármennyire is bánom.
Mert nem számítók vagytok, hanem
fesztelenek. Önazonosak:
ha csöndben vagytok, az bölcs hallgatás, mi több: misztikum;
ha hangosak, az nyitottság, egészséges önbizalom.
Föl sem merül, hogy megjátsszátok magatok.
Hogy „fenntartásokkal” kell kezelni titeket.
És, látjátok, ezt gyűlölöm bennetek annyira.
Mert engem Okos Fiúnak neveltek:
jobbnak nálatok.
De akit Okos Fiúnak nevelnek,
az nem jobb lesz, hanem reflektált.
És aki reflektált, az önazonos akar lenni bármi áron –
így nem lesz az sosem.
De legjobban azt gyűlölöm bennetek, Könnyen Barátkozók,
hogy nem is léteztek.
Hogy miért beszélek akkor mégis hozzátok?
Mert akit Okos Fiúnak neveltek,
okos narratíva nélkül
képtelen elviselni a jobbat.
És legfőképp azt,
hogy van, aki egyszerűen csak
szerethetőbb.