Ül a konyhában,
ne valami óriási konyhát képzelj el,
és ne vacsoraidőt, hanem későbbet,
egy szokványos konyha, semmi különös,
de azért van benne asztal, van pár szék.
Ül a legkényelmetlenebb széken.
Azért a legkényelmetlenebb széken,
mert azon szinte fáj ülni,
így azon tud a legtovább ébren maradni,
és olvasni. Mert muszáj olvasnia.
többet kéne olvasnia, de mindig elalszik.
Mindegy, hogy jó a könyv vagy rossz,
vers vagy próza, napló, vagy fikció,
ahogy kinyitja, rögtön lecsukódik a szeme.
A témák váltakoznak, csak a fáradtsága nem.
Ha most bemenne a szobába,
a szobájába, ahol a könyvespolca is van,
tele könyvekkel, amiket szeret, valaha szeretett,
és minden kényelmes, a dívány is, a szék is,
azonnal elaludna. Sokszor próbálta.
Úgyhogy marad a konyha,
a legkényelmetlenebb szék a konyhában,
az olvasószék.
Este van, egy fárasztó nap után,
amikor még azért olvasni kéne egy kicsit,
szeretne is olvasni, meg volna is mit.
De az ő munkája olyan, valami olyasféle,
mint egy nagy óceánjáró kapitányáé,
ott az a sok fedélzet tele válogatott utasokkal,
és ő szeretné, ha mind jól érezné magát,
ráadásul még az útirány is az ő gondja, pedig,
pedig hát mi is az útirány? tudja egyáltalán valaki?
van ilyen? valószínűleg nincs, illetve ha mégis lenne,
az nem is útirány, hanem valami elképzelés
az óceánról, aminek a felszíne óránként változik.
Közben egy kicsit kijjebb tolja a fenekét a szék sarkára,
hogy jobban fájjon, hogy jobban érje a hideg,
a nedves szél, a hullámokból felfröccsenő feketeség,
és amikor épp egy madár cserreg valahol egy fa tetején,
lassan elengedi magát, oldalt dől, és lehajlik a feje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése