Az átmenet megállt.
A padló nem recseg,
a szárnyas ajtót nem vágja be senki.
Az ajtófélfán árokká
mélyültek a repedések.
Nincs kinek elmagyarázni,
ezek határok.
(Akkor púposodott a vetemedett fa. Apa
sokat késett. Hátán, ahogy előredőlt,
feszült a zakó. Az inge dohos.
Hússzínű – mondta, ha velünk vacsorázott.)
A konyhaküszöbön billegek,
az ajtóra rajzoltam:
ez apu, ez pedig anyu,
a kék vonalnál ötéves vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése