A kanárik is meghalnak,
mint az ember, szomorúságukban,
nézik a társukat a kalitka padlóján,
hisz az is meghalt, és meghalnak,
de nem elkapnak valamit a döglött társuktól
vagy ijedtükben, megpillantva őt, szívrohamot kapnak,
nem, a kanárik addig siratják döglött társukat,
egész álló nap képesek siratni,
addig siratják, hogy már nem is lesz értelme az életüknek,
mert mégis miért élne egy kanári,
ha nem azért, hogy azt a nyomorult kis életét megoszthassa valakivel,
és akkor hiába már, hogy a kedvenc Jonatán alma
vagy zsenge tyúkhúr és pitypang van ebédre,
nem, a szomorú kanári állapota ettől a reggeltől kezdve
percről percre láthatóan romlik,
csak áll a tetem felett, fejét sem forgatja,
és siratná, de nem tudja, és jajgatna, de nem tud,
némán áll a tetem felett a szomorú kanári,
és nyilván gondol valamire,
biztosan arra, hogy ez most rossz,
mert semmi másra nem tud gondolni az a szomorú kanári,
mint hogy ez most igen, igen, igen rossz,
és végül is, ha jól meggondoljuk, igaza van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése