Szeptemberben krizantémot árulok a temetőkapunál
anyukám neveli őket
fehérek és sötétlilák
egy osztálytársam sem tudja
hogy itt töltöm a szabadnapokat
egyiküket sem érdekli még
hogy ki és milyen színű krizantémot
visz majd a sírjára
tavasszal anyával
árvácskát és primulát árulunk
nyáron főleg begóniát
most krizantémot
aztán majd hangát
ami megmarad míg
a kőkeményre fagyott hantok
fölengednek a tavasz közeledtén
és szőnyeg borítja be őket nefelejcsből
tizenhárom éve járok ide
egész kiskoromtól
nagyapám sírásó volt
most már ő is az ismerős földben pihen
nem akart urnás temetést
azt mondta az urna szűk és fülledt
a lábát sem nyújthatja ki benne az ember
és a fülbemászók se fúrhatnak békésen
a koponyába s a bokacsontba járatokat
nagyapám két ásót hagyott rám
én szagos borókát ültettem a sírjára
folyton vele voltam
sosem tévedtem el a temetőben
az ösvények az enyémek voltak és ismerősek
mint a nevek a sírköveken
sok mindenre emlékszem nagyapámból
ki nem állhatta ha azt mondta valaki
holtverseny van vagy hull a hó
egyszer a nyári szünetben
meglátogatott egy osztálytársam
régi újságokat lapozgattunk a kerti házban
egyszer csak azt mondta a barátom
olvassuk a halálhíreket
bólintottam gyakran nézegettem őket én is
de ő harsányan nevetett
minden halott nevén
ezzel barátságunk véget ért
a következő ősszel egy vasárnap
ugyanez a fiú az anyukájával
krizantémot vett a temetőkapunál
és én véletlenül tudtam miért
féltem hogy másnap
az egész iskola ezen csámcsog majd
de az osztálytárs odajött hozzám a nagyszünetben
és bocsánatot kért csendesen
szeptember van
megint vasárnap
és tart a vénasszonyok nyara
főként vénasszonyok
vesznek tőlünk krizantémot
fehéret és sötétlilát
mikor sötétedni kezd
elviszem az utolsó virágokat nagyapának
a kis ösvényeken hazafelé menet
nem tévedek el soha
biztos kezű vezető a halál az élet útjain
--Fordította: Lengyel Tóth Krisztina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése