Talán ez az utolsó éjszakád.
Elmúlt éjfél, elmúlt anyád, apád,
elmúlt a nővéred is, mind a kettő.
A fiad felnőtt.
S a feleséged?
Elhagy? Elhagyod? Nem is érted.
Kerülgeted az űrt.
Az infúziós üveg már kiürült,
már megkaptad a két literedet,
több nem jár, nem lesz, több nem lehet.
Ne is legyen, ugye? Ne is legyen!
Alszol, kábítószertől kábán, süketen.
A szomszéd elfordul. Nem néz rád senki
a 304-esben. Mégis látszol,
a sötétben is. Ecce homo.
A bal lábfejed lelóg az ágyról.
Mész elfelé, mint sínen kattogó vonat.
Elég volt ebből itt, sok is ennyi!
Néha megmozdítod két sovány karodat,
de eszedbe se jut integetni.
Nem is tudnál; csuklódnál lekötözve a kezed,
különben még felkelnél és elindulnál haza,
hazább… Hát igen, öregem.
Már levették rólad a pizsamát,
egy könnyű fehér inget húztak helyette rád,
talán ez az utolsó éjszakád.
Ne legyen nehéz! És hosszú se legyen.
Hajnali fél egy. Befejezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése