Az éjfélkor induló villamos
kísérteties öregek találkozóhelye,
az otthonuk alá mélygarázst ástak,
kihagyják őket az összenézésekből,
a korszak nagy összenézéseiből.
Szöknek, és mind ismerik egymást,
fel- s alá siklanak a rakparton,
hajnalig égni kezd a szemük és a gyomruk,
hat napja nem alszanak.
Kedves nemzedékem, mi szabadítottuk rá
őket arra a villamosra, mi voltunk, bizony.
Most elmorog fölöttük egy repülő,
Nyugatra tart, mint minden repülő,
régi jóslatok szövegét húzza maga után,
Európa öregjei ülnek rajta, tarokkoznak,
szöknek mindnyájan, méreg van náluk,
mert öngyilkosok akarnak lenni,
de aztán nem lesznek azok.
Kedves nemzedékem, rosszul fogalmazok.
Csak annyit kéne mondanom: higgyétek el,
előlünk szöknek, és kit érdekel,
van-e rá okuk, mi, és ki szerint;
mégiscsak ők a dédszüleink!
Nézzünk szembe a tényekkel,
végülis maholnap fölnövünk.
A csecsemő még gonosz és bűnös teremtmény,
önző, mint a napfelkelte, és tudna ölni is.
Az öreg már ártatlan, mert leélt egy hosszú életet.
Mi piszkosak vagyunk és egészségesek,
mint a déli verőfény, mint egy felvillanó
vaku.
„Itt két percen belül fénykép készül,
kérjük, hagyják el a tájat.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése