Akihez soha nem futott nő
karját kitáró repeséssel,
az még soha nem érkezett meg,
csak megjött mint az álom éjjel;
akihez nem szaladt, ki várt rá,
amikor a küszöbön feltünt –
nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
azt érzi, hogy magánya megszünt.
…. Repültél hozzám s felborultak
a székek szinte körülötted,
a tárgyak józan sorfalát szép
suhanásoddal szétsöpörted,
jöttem, dobolt a lázas expressz,
a szívverésem nem kevésbé,
s elémfutásoddal avattad
betoppanásom érkezéssé,
jöttem száz mérföldön keresztül,
de az a két vagy három méter
– amit utamból visszaadtál –
mérföldek ezreivel ért fel,
az a táv, az a semmi – pálya
amivel megrövöditetted
utam hozzád, az méri hosszát
lemérhetetlen közelednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése