Tizenhét napja számontartom azt,
hogy nem történik semmi különös.
Reggel megébredek, a nap besüt,
virágot öntözök, és nem tudom,
mi mire ösztönöz.
Végzem a dolgom, számolok, és áltatom
magam: holnaptól mindent felrúgok,
de nem vagyok megrögzött lázadó,
csak kissé nyugtalan,
mert rég nem írok, rég nem olvasok,
nyelem a port, a levegőt, szaladnak hetek, hónapok,
felbukkan sok jó ismerős, sok apró fájdalom,
a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon
s ha elkerül,
kerek, szilárd, áttetsző a szívem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése