Visszatért húsz kiló Csukás István,
szuszogva töltjük ki a nadrágot.
Mivel is köszöntsem, a cukrot nem szeretjük,
férfinak meg nem szoktak adni virágot.
Sört emelek hát, most már úgyis mindegy,
faggatom fölénnyel, mivel ő a kisebb:
hol jártál testem szabad, csavargó része,
milyen ördögöt féltél és milyen istent?
Milyen angyal dajkált és milyen álmot
sugdosott a vakon elenyésző sejtek
csillagporként szállongó tömegébe, s üres
zsebébe milyen világűrnyi Hiány rejtett?
Mert semmi sem történik véletlen,
kicsi s nagy ugyanaz távcsőnek két vége –
mindegy, hogy melyik felén leskelődünk,
belelátunk szorongva Isten kiürült szemébe.
Ilyen volt születésem? S ilyen lesz, mondd,
ilyen egyszerű s könnyű majd a halálom?
Nem vissza-visszatérő részletekben, egyszerre
tűnünk el, s ásít még egy utolsót a hiányom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése