levetni a nap szennyesét,
önmagad után kotorászni -
fiókok mélyén, könyvek
között. Majd a zuhany alatt
úgyis kiázik minden,
ami benned nem maradhat.
Mintha napközben hozzád tapadnának
mások, illatok, hajszálak,
idegen ujjak rajtad felejtett
nyomai, a rád száradt érintések.
Mintha sokan laknának rajtad,
olykor fészket is építenek
múlhatatlan szavaikkal benned.
Ha szó vagy tekintet akad beléd,
az kitörölhetetlen, lemoshatatlan,
nem fakul, mint egy folt,
folytonos jelenedbe költözik a múlt.
Hiába érsz haza utána százszor,
végleg megtapadt lelkeden,
mint az a szőke hajszál egy fekete kabáton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése