az utcasarkon,
becsukom a szemem,
és elképzelem,
ahogy újra rám köszönsz.
Olyankor sokáig nézem a szemedben,
ahogy árnyakat bont benned
az öröm.
Magamhoz ölellek,
és szorosan tartalak,
hogy újra leülepedj bennem.
Lassan szárnyakat növesztünk.
Felgyűrődik körülöttünk az idő,
csendben oldódik a megfoghatatlan.
Együtt keringünk a világ felett,
és soha többé nem nézünk
egymás háta mögé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése